Tarlós István arra kérte a diákokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szombati tanévnyitó ünnepségén, hogy őrizzék meg az egyetem hagyományait, legyenek bátrak és kitartóak, és a diploma kézhez vétele után "legyenek a nemzet hűséges építőmesterei", maradjanak itthon és segítsék az országot.
2012. október 4-6. között a Spa-Francorchamps versenypálya ad otthont az EuroSkills harmadik kiadásának. A minden szakma számára nyitva álló európai verseny egy arra irányuló kísérlet része, hogy támogassák a foglalkoztatást a kétkezi munkában, illetve a technikai és technológiai ágazatokban.
A gépipar területén tevékenykedő Győr- Moson-Sopron megyei kis- és középvállalkozások minőségi szakember utánpótlását Borsod-Abaúj- Zemplén, illetve Nógrád megyéből oldaná meg az a program, amelyet a Professio Klaszter, a megyei munkaügyi központ és a megyei iparkamara közösen dolgozott ki.
A Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatói körében végzett felmérésből kiderült, hogy a külföldi munkavállalást tervező diákok több mint fele inkább mégis itthon maradna, ha egy Magyarországon működő multinacionális cégtől kapna állásajánlatot. A frissdiplomásoknak a vonzó fizetés mellett fontosak a karrierkilátások, a szakmai fejlődés lehetősége, a munka-magánélet egyensúlya és a munkahely megbízhatósága is. – derült ki a Telenor Magyarország Kft. felméréséből.
A kibertér szabad és biztonságos használatának előmozdítása céljából nemzetközi konferenciát szerveznek októberben Budapesten, az eseményen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök; a rendezvény házigazdája Martonyi János külügyminiszter lesz - tájékoztatta a Külügyminisztérium pénteken az MTI-t.
A Ricoh Europe Holdings PLC bejelentette, hogy befejeződött az ADA cég tulajdonátadása-átvétele – A Das SystemHaus GmbH (ADA) a Ricoh Deutschland GmbH német leányvállalata. Az ADA Németország egyik vezető IT szolgáltatója, több mint 20 évnyi szakértelemmel. Ennek megvásárlásával a Ricoh részben erősíteni kívánja a szolgáltatások infrastruktúráját, növelve az üzleti szempontból létfontosságú dokumentumfolyamatok és IT szolgáltatások optimalizálásának globális támogatását az eszközök és szakértelem együttes segítségével.
Tizenkét ország 52 versenyzője vett részt Tatán a 19. Közép-Európai Informatikai Diákolimpián, ami a középiskolás tanulók programozási vetélkedője. A díjkiosztón a román Adrian Budau vehette át az abszolút nyertesnek járó nagydíjat, aranyérmet kapott Vlad Alexandru Gavrila (Románia), Rumen Hrisztov és Jordan Nikolov Csaparov Bulgáriából, valamint Mateusz Golebiewski Lengyelországból.
Marton Katalinnak, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadójának a többfelhasználós információelmélet terén elért eredményeiért ítélte oda az Információelmélet Nemzetközi Tudományos Társasága (IEEE Information Theory Society) a tudományág egyik legmagasabb presztízsű kitüntetését, a Claude E. Shannon-díjat.
A tulajdonosok ajánlása alapján a Robert Bosch GmbH felügyelőbizottsága 2013. január 1-jei hatállyal elfogadta Dr. Stefan Hartung jelölését a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagságára.
Megnyitotta új szervizközpontját az SAP szoftvercég. A portugáliai Oeiras városában működő egység szakemberei helyszíni prémiumkategóriás tanácsadást, és bevezetési szolgáltatásokat kínálnak az európai és afrikai országok SAP-ügyfelei számára. A központ, amely 51 fővel kezdte el működését, az év végéig 100 főre bővül, és a tervek szerint 2014-ig 300 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. A beruházás értéke 17 millió euró.
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - ezt mutatja az intézmény legfrissebb felmérése.
2012 májusától nyolc héten keresztül a Magyar Honvédség légiforgalmi irányítói – 16 fővel – speciális képzésen vesznek részt a HungaroControl Zrt. háromdimenziós toronyszimulátorában, a Magyar Honvédség légiforgalom-szervezési rendszerének korszerűsítését célzó MANS 2010+ program keretében. A korábban kizárólag külföldön elérhető képzés során három magyar katonai repülőtér irányítóit készítik fel Közép-Európa legmodernebb repülőtéri szimulátorában. A most megvalósuló képzéssorozat a polgári-katonai légiforgalmi irányítás együttműködésének jelentős mérföldköve.
Lezárult a VI. Magyar Műszaki Értelmiség Napja eseménysorozat, amelynek idén – június 4. és 7. között - az Óbudai Egyetem volt a főszervezője. A szervezők célja volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a műszaki értelmiség szerepére a magyar nemzetgazdaságban.
Negyedik helyezést ért el a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium két tanulója a Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen - írja az index.hu. A megmérettetés május 13-18. között zajlott az USA-beli Pittsburgh-ben.
A hazai mérnöktársadalom immár hagyományosan legnagyobb rendezvénye, a Magyar Műszaki Értelmiség Napja, amelyet idén hatodik alkalommal rendeznek meg az Óbudai Egyetemen. A 2012. június 4-7. közötti rendezvénysorozat fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
„Az ipar napjai” közös cím alatt három ipari szakkiállítás nyílik meg május 15-én, kedden a Budapesti Vásárközpontban - közölte a Hungexpo.
Magyar innovátor nyerte a 30.000 dolláros ösztöndíjat a NASA kutatóbázisára. Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative nevű projektje nyerte a szílicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép, kelet és dél-európai Global Impact versenyt. A győztes projekt, amelyet több mint 50 pályázat közül választott ki a nemzetközi zsűri, a közösségi portálok mintájára alapozva hoz létre egy olyan kiber-teret, amelyben a globális közösség együtt gondolkodva, “brainstormingolva”, játékos kereteken belül fejleszthet tovább ötleteket.
A Magyarországon befektető német cégek számára kiemelten fontos a versenyképes termékeket előállítani tudó, szakképzett magyar munkaerő. A cégek 71 százaléka ismét befektetne hazánkban, a döntésnél továbbra is sokat számít a személyes kapcsolat és a magyar nép iránt máig élő szimpátia – hangsúlyozták gazdasági szakértők egy fővárosi szakmai beszélgetésen.
Mind vonzóbb célpontot jelentenek a kiberbűnözők és hekkerek számára az intelligens eszközöket, például az okostelefont használók. A kockázat ellenére a felhasználók alig fele zárja le billentyűzárral vagy jelszóval készülékét, és csupán 29 százalékuk gondolkozott azon, hogy vírusirtóval is védje.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) magyar kollektív megjelenést szervez a 2012. szeptember 19. és 22. között a Londonban megrendezett 100% Design kiállításon.