Az Enterprise Communications Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél sikeresen megvalósult az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett „A munka és a magánélet összehangolását segítő munkahelyi kezdeményezések az ECM Kft.-nél” című projekt. A cég az Európai Szociális Alapból 14.905.444 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a projekt megvalósítására.
Finisben a Go-Kart, Go-Bosch! öt egyetemi-főiskolai csapata. A május 10-i megmérettetés a Hungaroringen lesz. A cél egy igazi csúcstechnikát képviselő önjáró gokart megalkotása, három fázisban.
Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő.
Az új koncepció lépéseit követve IPAR NAPJAI 2014 néven a Hungexpo Zrt. megszervezi Magyarország legátfogóbb ipari szakkiállítását, amely egy időben, egy helyen ad lehetőséget minden ipari szegmens bemutatására.
A világ legjelentősebb ipari szakvásárának tartott Hannoveri Vásár 2014-es mottója (Integrált gyártás – a következő lépések) az ipar 4.0 bevezetésére és gyakorlati megvalósítására fókuszál. A Festo számára ez mindenekelőtt az ipar 4.0 különböző aspektusainak intenzív kutatását jelenti. A német cég ennek érdekében számos – többek között az OPAK, a MIKOA és a MetamoFab – kutatási projektben vesz részt, és rengeteg, a témához illeszkedő hálózathoz csatlakozott.
A Formula Student egy konstruktőri verseny, amelyen kizárólag felsőoktatásban résztvevő hallgatók vehetnek részt. Itt elsősorban nem az autók, hanem a diákok tudásának megmérettetése a cél. A többnapos erőpróba végeredményét egy pontozásos rendszer alapján határozzák meg. A magyar versenyzés története 2007-re tekint vissza, ugyanakkor az első magyarországi megmérettetés előkészületeit csak 2009-ben kezdték meg. Hazánkban a Győr-Gönyűi Kikötő ad otthont a versenysorozatnak.
A Regus és a Rinspeed közös fejlesztése a járműveket teljes körű kapcsolattal rendelkező irodává és tárgyalóteremmé alakítja. Az autózás nem lesz többé holtidő az otthon és a munkahely között, hiszen az üzletemberek vezetés helyett a munkájukkal foglalkozhatnak.
Ötödik generációs távközlési technológia elsajátítására visz kínai tanulmányútra magyar egyetemi hallgatókat a Huawei - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Huawei Technologies Hungary.
Kiváló eredményt ért el a Bosch a Munkáltatói Márka Kutatásban, a 7700 pályakezdő és tapasztalt munkavállaló bevonásával készült felmérés szerint 243 vállalat közül a harmadik legvonzóbb munkahely lett.
A magyar informatikusok közel kétharmadában merült már fel, hogy külföldön keres munkát, és minden tizedik konkrét lépéseket is tett a megvalósítás érdekében. A NetAcademia Oktatóközpont kutatásából az is kiderült, hogy a külföldi álláskeresést elsősorban nem a több fizetés, hanem a hazai fejlődési lehetőség és a szakmai továbbképzések hiánya motiválja. A külföldön remélt fizetés egyébként átlagosan a hazai három és félszerese, de ehhez nemzetközi minősítést kell felmutatni.
Csaknem 4 milliárd forintból tudományos parkot épít a National Instruments (NI) Hungary Kft. debreceni telephelyén, a beruházáshoz 1,9 milliárd forint uniós támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv pályázatán; a hatezer négyzetméter alapterületű Science Parkban 300, többségében kutató-fejlesztő mérnök fog dolgozni - jelentette be Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezető igazgatója a keddi bokrétaavató ünnepségen.
A magyar mérnöki tudás szélesítésére, a gyakorlati képzés erősítésére és a fenntartható fejlődés gondolatának elmélyítésére tudásközpontot hozott létre a TÜV Rheinland az Óbudai Egyetemmel közösen.
A Magyar Hegesztési Egyesület és az Óbudai Egyetem meghívására Budapesten tartotta évközi ülését a Nemzetközi Hegesztési Intézet (IIW) VIII. Egészség, biztonság és környezet bizottsága.
Március 9-ig lehet regisztrálni az immáron negyedik alkalommal megrendezett, Magyarország egyetlen 24 órás rendszergazdai csapatversenyére, az INFOmaratonra.
A PwC Magyarország kísérleti jelleggel indult „Panorama Projectje" három érintett csoport prioritásait térképezte fel az üzleti igények és a szakemberkínálat összehangolásának céljából. A kutatás többek között arra is rámutat, hogy miben mások a vezető gazdasági, üzleti és informatikai karok; a hallgatók, valamint a szolgáltatóközpontok (SSC) igényei és preferenciái.
A Váci úton lévő, környezetbarát épületben helyet kapott, csúcstechnológiát képviselő új központ a GE üzletágai számára nyújt integrált üzleti szolgáltatásokat Európában és a kontinensen kívül is.
A Magyarországon 9 leányvállalattal jelen lévő Bosch-csoport 2014-ben azt tervezi, hogy tovább bővíti magyarországi munkavállalói létszámát.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Huawei Technologies Hungary képviselői február 12-én, szerdán szándéknyilatkozatot írtak alá Pekingben a kínai multinacionális vállalat további magyarországi bővítési terveiről, ennek keretében egy szoftveralkalmazás- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó Innovációs Központ létesítéséről - áll a Huawei Technologies Hungary Kft. által kiadott közleményben.
Társaiknál három-négyszer jobb elhelyezkedési esélyt szereznek és 40-50 ezer forinttal a szakmunkásátlagbér feletti keresetre számíthatnak azok, akik duális szakképzésen végeztek - emelte ki Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója szerdán Győrben, sajtótájékoztatón.
A gyártástechnológiai szakmában általános a vélekedés: a bővülés legnagyobb kihívása a szakemberfeltételek biztosítása. A munkaerőhelyzet idén várhatóan tovább nehezül a munkaadók szempontjából, a szakképzés terén megindult folyamatok csak hosszabb távon hozhatnak eredményt.