2017. november 16., csütörtök, 06:00
Címkék: automatizálás igus ipari robot képzés kollaboratív robot műszaki képzés műszaki oktatás oktatás robot robotika RS Components
Az egyre nagyobb versenyhelyzetet teremtő globális gazdasággal kapcsolatos relevancia fontos céllá vált az oktatásban az egész világon. Az Egyesült Államokban és más országokban számtalan STEM vagy tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai kezdeményezés található.
Az alapelv szerint a tanulás akkor valósul meg, amikor a tanulóknak lehetőségük nyílik felfedezni a tudomány alapjait interaktív projekteken keresztül. A STEM módszer szerint a tudomány alapelveinek felfedezése után könnyebb megérteni azt, hogy miként használhatjuk a tervezői munkát és a gépeket környezetünk fejlesztésére. A matematikai és tudományos oktatásban szintén jelen volt a fejlődésre való igény az elmúlt fél évszázadban, melynek eredményeként az oktatáshoz használt eszközök a ceruzától a számológépekig, majd a személyi számítógépekig jutottak, most pedig megjelentek a robotok. Az eszközök tehát már megvannak, de hogyan elégítsük ki velük tudásvágyunkat?
1998-ban számos új közvetítési lehetőség nyílt meg, és olyan műsorok kerültek a képernyőre, melyekre korábban nem volt példa. Nagy-Britanniában például bemutattak egy robotharcokról szóló műsort, ahol távvezérelt robotok vívtak „életre-halálra” menő csatát. A show azonnali sikert aratott, és több mint 150 adást élt meg. Ezt követte 2000-ben az amerikai BattleBots, mely szintén több mint 100 részig jutott. Mindkét műsornak hatalmas szerepe volt abban, hogy a robotok ma már nemcsak gyárakban használt berendezések, hanem bárki számára hozzáférhetők. A nagy izgalommal várt és követett versenyeknek egyre nagyobb rajongótábora lett, és sokszor 10 év alatti gyermekek is részt vettek a robotépítésben. Az ismét műsoron lévő Robot Wars és BattleBots csatáit több mint 150 országban közvetítik.
Az 1992 óta megrendezésre kerülő FIRST (For Inspiration and Recognition of Science and Technology – A tudomány és technológia inspirálásáért és elismeréséért) robotikai verseny a világ legnagyobb nemzetközi robotikai/tudományos eseménye, melyet középiskolás korú gyermekek számára írnak ki. A FIRST lehetőséget ad a diákoknak, hogy robotokat tervezzenek és építsenek, majd különböző versenyszámokban vegyenek részt velük. Ezekben a számokban a csapatok a mérnöki képességeiket felhasználva igyekezhetnek megoldást találni valós problémákra. A RoboRave International egy másik nemzetközi robotépítő verseny, a Nemzetközi Robotlabdarúgó-szövetség (FIRA) és a Robotolimpiai Világszövetség (WRO) szervezésében.
Az osztálytermekben a robotikai oktatási eszközök szükségességére jó hatással van, hogy csökkenő áruk miatt ezek egyre inkább hozzáférhetővé válnak. A legtöbb tanuló a programozható vezérlővel rendelkező többtengelyes robotokat kedveli a leginkább. A korai osztálytermi képzéseken szerzett képességek és a technológiák megérzése rengeteget segít a későbbi egyetemi hallgatóknak, mérnököknek és tudósoknak abban, hogy robotikai automatizálási megoldásokat fejlesszenek ki a gyártóüzemek és a K+F laboratóriumok számára.
Robotok a laboratóriumban
A középiskolai tudományos és műszaki oktatás mellett a robotok szintén szerves részei lettek az akadémiai és vállalati K+F laboratóriumoknak. A K+F munka gyakran fárasztóvá válhat a gyakran ismétlődő, nagy pontosságot igénylő feladatok miatt, melyek ugyanakkor elengedhetetlenek a megfelelő tudományos eredmények eléréséhez. A laboratóriumi robotika leggyakrabban a biológiai és kémiai laboratóriumokban van jelen. Legfőbb előnyei közé tartozik a jobb megismételhetőség, hiszen az automatizált rendszerek minimalizálják az alkatrészmennyiségekben és a fizikai feldolgozásban jelentkező különbségeket. A hátráltató emberi tényezők (pl. a személyzet összegyűjtésével és koordinálásával töltött idő) csökkennek, a laboratórium produktivitása pedig növekszik. A hatékonyságbeli javulást a selejtképződés csökkenése is elősegíti. Emellett azáltal, hogy robotok kezelik a veszélyes vegyületeket, az emberi dolgozók biztonsága is javult. Végezetül pedig az automatizált robotok laboratóriumi alkalmazása lehetőséget biztosít a képzett személyzet és a tanulók számára, hogy kizárólag a kutatásra koncentráljanak az időigényes ismétlődő feladatok helyett.
Többtengelyes karos és állványos robotok
Az RS Components számos ajánlatával támogatja az oktatási és tudományos közösségeket. Az IGUS által gyártott Robolink D egy kiváló eszköz oktatási és K+F alkalmazások számára. Az IGUS Robolink D az asztali karos robotok egy újragondolt változata. A moduláris felépítésnek köszönhetően a diákok létrehozhatják saját robotkarjukat, a projektjüknek megfelelő egyedi igényekre szabva. A Robolink D könnyedén felszerelhető a szükséges mennyiségű tengellyel, és további tervezési szabadságot is nyújt. A Robolink D tervezési rugalmassága olyan költséghatékony robotkarmegoldást kínál az osztálytermek és laboratóriumok számára, mellyel minden feladat megoldható. Az IGUS Robolink termékvonala mellett az RS Componentsnél az ST Robotics többtengelyes asztali robotkar is elérhető, mely egy kicsi, de gyors, pontos és megbízható asztali robotkar, ami a legnehezebb feladatok és a legnagyobb egységek kezelésére is képes, mindezt a versenytársak árának töredékéért.
Az állványos típusú robotok egy alternatív megoldást biztosítanak a laboratóriumon belüli ismétlődő munkák elvégzésére. A Cartesian mozgási megoldással rendelkező állványos robotok a leggyakrabban használtak a laboratóriumokban, különösen az automatizált folyadékkezelő munkaállomások esetén. Az IGUS Drylin® E állványos asztali megoldásokkal gyorsan és pontosan automatizálhatók a feladatok, ami alacsonyabb költségeket és rövidebb gyártási időt eredményez.
Az RS is színre lépett a robotikai piacon azáltal, hogy számos oktatási, kollaboratív és ipari robottal egészítette ki a kínálatát, beleértve a robotkészlet-alkatrészeket, az önálló és programozható asztali robotokat, a robotokhoz való pótalkatrészeket és egyéb kiegészítőket. A robotkínálatot számos ipari alkatrész egészíti ki, legyen szó fényvédelemről, tápegységekről, motorokról, vezérlőkről, PLC-kről, érzékelőkről, pneumatikus és teljesítményátviteli alkatrészekről.