Az ipari szektorban a magyar informatikusoknak, mérnököknek - amennyiben nem egy saját startup kockázatos alapításán törik a fejüket -, kevés lehetőségük van képességeiknek megfelelő, kevésbé monoton munkát végezni. A legtehetségesebb, saját fejlődésükre törekvő, nemzetközi tapasztalatot kereső mérnök-informatikusok számára, akik nemcsak használni, hanem alakítani is szeretnék a negyedik ipari forradalmat követő fejlődést, néhány kivételtől eltekintve könnyen egy kevésbé izgalmas, zárt hazai környezetben találhatják magukat.
Többen jelentkeztek és jutottak be mérnök szakokra 2018-ban a hazai felsőoktatási intézményekben, mint tavaly. Az idei felvételik adatai azt támasztják alá, hogy évről-évre – ha lassan is - növekszik az érdeklődés a műszaki- és természettudományok iránt a fiatalok körében, ami pozitív visszajelzés a magyarországi fejlesztéseket tervező ipari-és technológai vállalatoknak is. Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke úgy látja, hogy csak a megfelelő számú és képzettségű műszaki szakembergárda révén biztosítható, hogy hazánk továbbra is vonzó célpontja legyen a tudásalapú gazdasági befektetéseknek. Dr. Ábrahám László szerint ehhez az kell, hogy folytatódjon a mostani trend és 3-5 éven belül megtriplázódjon a mérnökhallgatók száma.
A hazai mérnökképzés támogatásával segíti munkaerő utánpótlását a 25 éve Magyarországon tevékenykedő Eckerle cégcsoport. A duális képzésben résztvevő felsőoktatási hallgatók a vállalatoknál eltöltött magas gyakorlati óraszámnak köszönhetően szakmai tapasztalattal és tudással kerülnek a munkaerőpiacra, sok esetben pedig a gyakorlatukat biztosító cégnél helyezkednek el.
A közeljövőben megépítendő kísérleti csúcsberendezésekhez szükséges magas technológiai tudást adják át az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN vezető szakemberei kiváló mérnök- és fizikushallgatóknak az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös szervezésű nemzetközi iskolájában.
A Bosch csoport újabb mérföldkőhöz érkezett budapesti központja építésében, és ennek alkalmából november 8-án bokrétaünnepséget szervezett. Az építkezés 18 milliárd forintos beruházásból megvalósuló második üteme 2015-ben fejeződik be. Az új központ összterülete a két főépülettel együtt csaknem 32 ezer négyzetméter. Az épületek elrendezése és a terek kialakítása a jól ismert egyetemi campusok mintáját követi.
Összesen 247,7 millió forintból innovatív technológiai és mérnöki tudástárat fejleszt a budapesti székhelyű CEMI Kft., a beruházással a vállalatok vagy önkormányzatok képesek lesznek online elérni megadott technológiai és műszaki leírásokat, legjobb gyakorlatokat.
Az október 19-én lezajlott Bosch Vision pályázói nap keretében több mint száz frissdiplomás és tapasztalt álláskereső körében köszöntötték a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ kilencszázadik mérnökét. A Bosch Vision rendezvény hazánkban eddig egyedülálló és forradalmian új, a munkaerő-toborzás és kiválasztás eddigi módszereinek és gyakorlatainak kreatívabb és hatékonyabb megközelítése.
A munkáltatók inkább magasabb, például mérnöki végzettséget igénylő pozíciókat hirdettek meg, a munkavállalók viszont a szakképzettség nélküli állásokat keresték inkább 2013 első negyedévében - áll a Profession.hu április 29-i közleményében.
Április 5-én ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a Bosch vállalatcsoport új központi bázis második ütemének építése Budapesten. A fejlesztés összértéke 2015-re eléri a 30 milliárd forintot.
A világ negyedik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártó vállalata, a CLAAS Ag GmbH, Harsewinkel évekkel ezelőtt létrehozott egy alapítványt mezőgépész hallgatók támogatására. A Helmut Claas Scholarship minden évben díjazza a legjobb pályázatokat (4 alapdíj, 4 különdíj).
A 2012. évi felsőoktatási rangsor nemcsak az oktatás színvonalát és a diákok preferenciáit tükröző, nyilvánosan elérhető statisztikai adatok alapján készült, hanem kiemelt szerepet kapott benne a felsőoktatási intézmények munkaerő-piaci megítélése is. Az egyes képzések összehasonlítása során az alábbiakat vizsgálták: jelentkezési preferencia, diák-tanár arány, oktatói összetétel, OTDK szereplések, valamint a foglalkoztatók és a fejvadász cégek véleménye. Ennek a hatféle szempontnak az összesített pontszáma alapján kaptak helyezést az intézmények.
A Jövő Hídja egész napos rendezvényén, több ezer látogató és érdeklődő előtt köszöntötték a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának 800. mérnökét. A Lánchídon és Széchenyi téren megrendezett esemény célja, hogy a nagyközönségnek is bemutassa azokat a tudomány és a kapcsolódó társterületekről érkező tehetséges és sikeres fiatalokat, akik kellő kitartással, szorgalommal, céltudatossággal akár már húszas éveikre is komoly eredményeket értek el.
A szlovákiai Szomolányon (szlovákul Smolenice) szeptember 5-7. között immár negyedik alkalommal rendezték meg az IEEE International Symposium on Logistics and Industrial Informatics konferencia, amelynek szervezője az Óbudai Egyetem mellett a Szlovák Tudományos Akadémia, valamint a Kassai Műszaki Egyetem. A tudományos tanácskozásra a logisztika, az ipari informatika és az intelligens rendszerek területén oktatók és kutatók érkeztek Szomolányra.
Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg – augusztus 26 és 30 között - az „International Conference on Global Global Research and Education” rendezvényt Budapesten, amely folytatása azon egyre bővülő eseménysorozatnak, amelyet az Inter-Academia társaság szervez 2002 óta minden ősszel.
Második helyen végzett a Pannon Egyetem csapata a BEST (Board of European Students of Technology) európai mérnökverseny döntőjén Zágrábban - közölte az MTI-vel az egyetem kommunikációs referense csütörtökön.
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság 2012. február 24-ei ülésén akkreditálta az Óbudai Egyetem mérnök informatika szakirányú mérnöktanár mesterszakát az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karára kihelyezett képzésként.
A Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatói körében végzett felmérésből kiderült, hogy a külföldi munkavállalást tervező diákok több mint fele inkább mégis itthon maradna, ha egy Magyarországon működő multinacionális cégtől kapna állásajánlatot. A frissdiplomásoknak a vonzó fizetés mellett fontosak a karrierkilátások, a szakmai fejlődés lehetősége, a munka-magánélet egyensúlya és a munkahely megbízhatósága is. – derült ki a Telenor Magyarország Kft. felméréséből.
Mérnököt, informatikai szakembert, könyvelőt kerestek leginkább a vállalatok az elmúlt fél évben, de sok volt a betöltetlen állás az ügyfélszolgálati, kereskedelmi területeken is - közölte a Profession.hu hétfőn az MTI-vel.
Az országos átlaghoz képest a Műegyetemen végzettek továbbra is kedvező helyzetben vannak, a BME-diploma az átlagnál magasabb jövedelmet jelent, már a karrier legelején is - ezt mutatja az intézmény legfrissebb felmérése.