8000 négyzetméteres képzési központ épült az autógyár mellett korszerű környezetben, a legmodernebb technológiák felhasználásával, amelyek az ipar 4.0 világára készítik fel a jövő járműipari szakembereit.
Több, mint ötven kiállító várta az érdeklődőket a huszadik alkalommal megrendezett Pallasz Athéné Egyetem Állásbörzén, ahol idén közel háromszáz pozíciót és szakmai gyakorlati helyet kínáltak országosan az együttműködő cégek. Számos vállalat képviselőivel találkozhattak a végzős diákok Kecskeméten a GAMF-rendezvényen, akik nem csupán műszaki területre keresnek munkavállalókat.
Negyedik alkalommal rendezte meg kifejezetten lányok számára szervezett nyílt napját a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméten. A 2013-ban indult, ma már hagyománynak számító rendezvényen több mint 60 pályaválasztás előtt álló fiatal hölgy ismerkedett meg a járműkarosszéria-előkészítő és felületbevonó, a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus karbantartó, valamint a szerszámkészítő szakmákkal a Mercedes-Benz Oktatási Központjában.
Újabb magyar taggal bővült a kecskeméti Mercedes-Benz gyár ügyvezetése Kovács Tamás személyében, aki a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgatója lett. Elődje, Matthias Buchmüller a németországi autómárka rastatti gyárában folytatja pályafutását.
A Daimler AG. stratégiai törekvése, hogy a nők is mind nagyobb számban vállaljanak munkát a német márka autógyáraiban. A vállalat a Girl’s Day elnevezésű nyílt napon népszerűsítette a pályaválasztás előtt álló lányok számára az autóipari szakmákat. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára sokféle formában segíti a szakiskolai tanulók és főiskolai hallgatók bevonását a munka világába. Ennek egyik formája a duális képzési rendszerben való részvétel, ami 2011 óra sikeresen működik.
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a Mercedes-Benz Cars úttörő gyáraként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be „árukosár koncepció” néven. Ennek megvalósításához a vállalat közel 15 millió eurós beruházást hajt végre, melynek során többek között a gyár logisztikai csarnoka jelentősen kibővül.
Christian Wolff lesz a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója 2016. január 1-jétől. Thomas Geier utódja lesz, aki 2014 májusa óta áll a Kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén. Thomas Geier a sindelfingeni gyárban folytatja munkáját, ahol az E-osztály 2016-ban induló új modelljének összeszerelő üzeméért lesz felelős.
Mérnökhallgatók sűrített levegővel hajtott járművei versenyeznek immáron negyedik alkalommal a Kecskeméti Főiskola Pneumobil Gálafutamán. A rendezvény elsődleges célja, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges diák csapatoknak innovatív fejlesztéseik bemutatására. A szeptember 12-i esemény számos izgalmas programot kínál a Rudolf-laktanyában, így az úttörő gépipari megoldások megmérettetése remek hétvégi időtöltésnek ígérkezik az egész család számára.
A Brose Hungary Automotive Kft. 675 millió forintos beruházással 35 új munkahelyet teremtett Kecskeméten, a cég az egyik jelentős beszállítja a Mercedes-Benznek - közölte a Brose németországi cég magyarországi leányvállalata.
A Mercedes-Benznek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten, ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi gyárterület másfélszerese áll rendelkezésre egy esetleges bővítés esetére - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Az európai gépjárműiparban jelenleg is átrendeződés zajlik, amelynek egyik hozadéka, hogy a kelet-közép-európai térség egyre nagyobb szeletet hasít ki magának – olvasható a PwC, a világ vezető pénzügyi tanácsadó cégének április 11-én bemutatott tanulmányában.
Újabb üzemanyagtakarékossági álomhatár átlépésére készül Megaméter-III elnevezésű szerkezetével a Kecskeméti Főiskola az energiatakarékos járművek egyik legrangosabb idei versenyén, a finnországi Nokia városban.
Az amerikai Johnson Controls vállalat autóülés összeszerelő üzemet épített Kecskeméten, ahol a Mercedes-Benz B osztályú autóihoz készítik az üléseket. A jelenleg 130 főt foglalkoztató üzemben további 70 munkahely létesül a második műszak beindításával.
Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó-gyárában március 29-én. Az üzem avatásán bejelentették: a dolgozói létszámot 3000-ra növelik a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt.