2017 májusától Éless Dénes az Invitel Csoport online területért felelős vezetője. A 36 éves szakember kinevezésével a társaság fő célja az online ügyfélkiszolgálás fejlesztése és a márka digitális jelenlétének erősítése az egyre hangsúlyosabbá váló online platformokon.
Az infokommunikációs szektor vezető hazai szakmédiuma, az IT Business idén hirdette meg első alkalommal „Az év üzletfejlesztése” című pályázatát, amelyre 2014 szeptembere és 2015 júliusa között megvalósult üzletfejlesztési projektekkel lehetett nevezni. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díj átadására 2015. szeptember 1-jén, az infokommunikációs szakma őszi nyitó rendezvényén, az Inside ITB 2015 gálán került sor. Első alkalommal a díjat az Invitel Zrt. pályázata érdemelte ki, amely a társaság elmúlt időszakban lezajlott ICT szervezetfejlesztési és folyamat-standardizálási programját mutatta be.
Az Invitel, Magyarország egyik meghatározó infokommunikációs szolgáltatója a vállalati stratégia megvalósításának folytatásaként átalakítást hajtott végre vállalati és nagykereskedelmi üzletága működésében. A társaság a nemrégiben bejelentett három fő stratégiai irány mentén folytatja fejlesztéseit és továbbra is a tisztán IP-alapú hálózati szolgáltatásokra, a felhő alapú infokommunikációs megoldások értékesítésére, valamint további, egységesített kommunikációt és együttműködést támogató szolgáltatások kialakítására koncentrál.
A határ a csillagos ég? Az InnoMax Díj esetében még ez sem feltétlenül igaz, hiszen az eddig beérkezett pályamunkák között van olyan alkalmazás, aminek segítségével még a földről is felemelkedhetünk. Immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű innovációs seregszemle, ám a nevezők még korántsem fogytak ki az ötletekből. Nincs két egyforma elképzelés, mégis van közös vonás a pályázatokban: az egyedi megvalósítás. A meghosszabbított nevezési határidőnek köszönhetően április 26-ig még bárki bizonyíthatja, hogy az ő fejlesztésében van a jövő.
Több civil szervezet és oktatási intézmény kérésére az Invitel az InnoMax pályázat határidejének meghosszabbítása mellett döntött. A hazai szolgáltató, valamint a neves szakemberekből álló zsűri egészen 2015. április 26-ig várja az innovációs seregszemlére a jelentkezéseket. Az ünnepélyes díjkiosztó gálára 2015. május 14-én kerül sor.
Langsteiner Marianne 2012 júniusa óta az Invitel lakossági marketing igazgatójaként tevékenykedett, feladata volt az ügyfélközpontú és versenyképes termékportfólió alakítása, valamint a szolgáltatások ügyféligényeket messzemenően figyelembe vevő fejlesztése. A szakember két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a hazai telekommunikációs szektorban.
Minden eddiginél több kategóriában lehet pályázni idén februártól az Invitel által 2009-ben életre hívott InnoMax Díjra. Az idei év legnagyobb újdonsága, hogy 2015-től az Invitel ügyfelei mellett bármely magyar vállalat megmérettetheti magát az innovációs seregszemlén, valamint a korábbi évektől eltérően megvalósult projektek helyett projektötletekkel lehet nevezni az InnoMax Business Díjra. A civil szervezetek mellett pedig az általános és középiskolák kreatív elképzelései is teret kapnak az InnoSchool kategóriában.
A 48 éves szakember 2012 szeptembere óta az Invitel pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett, korábban vezető pénzügyi tisztségeket töltött be Európa és az Egyesült Államok távközlési-, pénzügyi- és légiközlekedési ágazataiban.
A high-tech ipar élvonalában is egyre jellemzőbb trend, hogy a piaci szereplők az alaptevékenységüket támogató informatikai infrastruktúra üzemeltetését külső szakértőre bízzák. Ebbe a körbe tartozik az ipari robotokat gyártó KUKA Robotics is. Ma már a világ szinte összes KUKA robotjának vezérlőszekrényét a közel 1050 főt foglalkoztató magyar vállalat két telephelyén, Taksonyban és Füzesgyarmaton gyártják. Így a folyamatos működéshez elengedhetetlen a szünetmentes on-line kapcsolat a telephelyek, illetve a német központ között. Mindehhez az Invitel biztosít megbízható hátteret.
A jövőben sok minden bizonytalan, de egy dolog biztosnak látszik: ez pedig az infokommunikáció meghatározó szerepe – hangzott el az Invitel mai InnoMax Klub rendezvényén. A hazai infokommunkációs szolgáltató neves vendégelőadókkal közösen ezúttal arra kereste a választ, mit hoznak a következő évtizedek az informatikában, és mindez milyen hatással lesz a mindennapjainkra, illetve üzleti döntéseinkre. Az izgalmas eseményen emellett azt is bejelentették, hogy tovább bővül az InnoMax Díj, melyre a jövőben már iskolák is pályázhatnak.