Új akciótervében a Fujitsu hat olyan cselekvési pontot azonosított, amelyek révén a szervezetek túltekinthetnek a COVID-19 világjárvány által megkövetelt azonnali munkaerő-gazdálkodási intézkedésékeken.
A fiatalok 27%-a vesztette el a munkáját és 32%-uk számít általános bércsökkenésre a koronavírus hatásai nyomán. Leginkább a szakképzésben tanuló fiatalok aggódnak a korona vírus miatt kialakult helyzet miatt és a bölcsészek érzik magukat leginkább érintettnek a negatív következményekkel. Országos kutatás eredményeit publikálta a Zyntern.com Állásportál.
Az egyetemi események sorában kimagasló jelentőségű a 20 éves múltra visszatekintő, minden év februárjában megrendezett Óbudai Egyetem Állásbörze, amely Magyarországon az év első nagyszabású állásbörzéje Budapesten.
Az év első hazai állásbörzéjét rendezi az Óbudai Egyetem február 27-én Óbudán és 28-án Józsefvárosban. A két campus ismét megtelik ismert hazai és nemzetközi cégek standjaival, képviselőivel, akik szakmai gyakorlati-, és szabad álláshelyek kínálatával várják a hallgatókat.
Az Európai Bizottság nemrég egy látványos charton foglalta össze, hogy mennyiben fog változni a munkavégzés a jövőben, milyen szakmák fognak eltűnni, és milyen területek fognak felemelkedni az egyre magasabb fokú digitalizáció és az ipar 4.0 következtében.
Villanyozd fel magad! Szeptember 14-én péntek este égve maradnak a lámpák a Járműhajtás Fejlesztés és az E-motorgyártás területén!
A KSH 2017-es munkaerőpiaci folyamatok vizsgálata kimutatta, hogy a gazdasági növekedés a korábbinál több területen eredményezett munkaerőhiányt, tavaly éves átlagban 23 százalékkal haladta meg a munkáltatók által betöltésre váróként jelentett álláshelyek száma az egy évvel korábbit, az utolsó negyedévben már 100-ból 2,4 álláshely volt üres. A krónikus munkaerőhiányt a belső tartalékok feltárásával is enyhíthetik a cégek, ennek rengeteg pozitív hozadéka van a cég dolgozóira nézve is, a túlóra csökkenés mellett a leterheltség is normalizálódik. A MOTIMENT módszertannal mérve egy több száz fős szervezetnél, az egyenként kimutatott alig pár másodpercnyi holt idők (mikroveszteségek) éves szinten akár tízmillió forint nagyságrendű megtakarítást rejthetnek.
Az informatikusok kétharmada számít idén is fizetésemelésre, a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály kapcsán számíthatnak – derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Az éves szinten 15 000 informatikust továbbképző oktatócég tapasztalatai alapján bár még mindig alacsony, de tavaly megduplázódott a más területről érkező „szakmaváltó” résztvevők aránya.
Több, mint ötven kiállító várta az érdeklődőket a huszadik alkalommal megrendezett Pallasz Athéné Egyetem Állásbörzén, ahol idén közel háromszáz pozíciót és szakmai gyakorlati helyet kínáltak országosan az együttműködő cégek. Számos vállalat képviselőivel találkozhattak a végzős diákok Kecskeméten a GAMF-rendezvényen, akik nem csupán műszaki területre keresnek munkavállalókat.
Tudta, hogy az Audi Hungaria karrieroldalán több mint 20 nyitott mérnöki pozíciót találhat, míg a Bosch csoportnál a 100-at is meghaladja a meghirdetett karrierlehetőségek száma? A műszaki területen tanuló illetve dolgozó szakemberek továbbra is kivételes helyzetnek örvendhetnek a munkaerőpiacon, éppen ezért komoly dilemmák elé is kerülhetnek. Önnek kielégíti szakmai ambícióit jelenlegi feladatköre? Biztos, hogy a legjobb feltételeket biztosítja munkaadója? A kérdések megválaszolása miatt mindenképpen érdemes feltérképezni az aktuális lehetőségeket!
Október végén újra megnyitja kapuit az AUTOMOTIVE HUNGARY, mely kiállítószámának és területének növekedése miatt az eddigi évek gyakorlatától eltérően nem a G, hanem az A pavilonban kerül megrendezésre az AUTÓTECHNIKA kiállítással.
Október végén újra megnyitja kapuit az AUTOMOTIVE HUNGARY, mely kiállítószámának és területének növekedése miatt az eddigi évek gyakorlatától eltérően nem a G, hanem az A pavilonban kerül megrendezésre az AUTÓTECHNIKA kiállítással.
Szeptember 30-án az SZTE Karrier Iroda ismét vendégül látja az egyetem nyitott pozíciókat kínáló vállalati partnereit Őszi Állásbörzéjén. A régió legnagyobb munkaerő-piaci eseménye számos nívós céget csábít a Tanulmányi és Információs Központba, és bár a rendezvény fókuszában ezúttal a szakmai gyakorlatok kérdésköre lesz, a frissdiplomások és a tapasztaltabb alumnusok is megtalálják számításukat a standok között. A felkészülésben a Karrier Iroda előadásai és tanácsadói segítenek, aki pedig kénytelen kihagyni az egész napos rendezvényt, a börzét követő napokban virtuálisan is meglátogathatja a kiállítók standjait és felveheti a kapcsolatot az érdeklődését felkeltő munkaadókkal.
A Magyarországon 9 leányvállalattal jelen lévő Bosch-csoport 2014-ben azt tervezi, hogy tovább bővíti magyarországi munkavállalói létszámát.
A Jabil Circuit Magyarország Kft. a törvényi kötelezettségeinek megfelelően nagyobb létszámú leépítésről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját, döntését a vevői igényekben bekövetkezett változásokkal indokolta, amely alapján a vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben - közölte a társaság november 18-án.
Kétnapos állásbörze kezdődött csütörtökön a Nokia komáromi gyárában, ahol 50 vállalat kétezernél több álláshelyet kínál az üzemből átszervezés miatt elbocsátott dolgozóknak - mondta a vállalat kommunikációs vezetője az MTI-nek április 5-én.
Az Óbudai Egyetemen idén 14. alkalommal kerül megrendezésre március 13-14-én a Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének Bánki Donát Helyi Bizottsága szervezésében az egyetemi állásbörze. A fővédnökséget Dr. Czitán Gábor, a TÜV Rheinland InterCert Kft. elnök-vezérigazgatója látja el.