A kedvezményrendszer a legjobb márkájú tesztberendezéseket és -eszközöket is megfizethetővé teszi az iskolák, egyetemek és nonprofit kutatóközpontok számára.
A Bécsi Műszaki Egyetemen folyó diplomamunka projektet támogatva a norelem egy sor olyan gépelemet biztosított a hallgatók számára, amelyek lehetővé tették ötleteik megvalósítását.
A mindennapi életünket megkönnyítő gépi látásos technológiák fejlődését a képformátumú adat rohamtempóban történő termelődése és a megnövekedett számítási kapacitások tették lehetővé. Vállalkozások ezrei kutatják a gépi látás felhasználási lehetőségeit az autonóm vezetéstől a kiskereskedelmen át az egészségügyig. Fenyvesi Levente ma már szoftverfejlesztő mérnök, de az ehhez vezető út során szakdolgozatát a gyártás számos válfajában használható gépi látás alkalmazásáról még a Budapesti Műszaki Egyetemen készítette. A projekt során szerzett tapasztalatait most a TechMonitor olvasóival is megosztotta. Az interjúhoz Porgánszki Éva, a Beckhoff Automation Kft. marketingvezetője is csatlakozott.
A KPMG nemrégiben végzett felméréséből kiderül, hogy a következő generáció felelősségteljesebb munkáltatókat keres. Az úgynevezett „Z generáció” – vagyis az 1997 és 2010 között születettek – egyharmada visszautasítana egy állásajánlatot, ha nem lenne elégedett egy vállalat fenntarthatósági tanúsítványaival, ami azt mutatja, hogy a vonzó fizetés és a karrierépítés már nem az álommunka egyetlen jellemzője. De a gyártóiparban, amely még mindig a fenntarthatóbb gyakorlatok alkalmazására törekszik, hogyan nyerhetik meg a szervezetek a tehetségek új generációját? Patrik Eurenius, a Sandvik Coromant fenntarthatóságért felelős és EHS-vezetője vizsgálódott a témában.
Az element14 közösség az NI-vel együtt a közelmúltban oktatási programot indított „A LabVIEW és tesztautomatizálás kezdő tanfolyama” címmel. Ennek az átfogó kurzusnak az a célja, hogy az elem14 közösség tagjait értékes LabVIEW programozási és automatizált tesztelési készségekkel ruházza fel, lehetővé téve számukra, hogy élvonalbeli projekteket építsenek, és izgalmas díjakért versenyezzenek.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric kunszentmiklósi gyára és a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Technikum közötti együttműködés, már elhelyezkedtek a cégnél az első fiatalok, akik az intézmény és a vállalat duális képzési programjában végeztek. A 2021 őszén indult kezdeményezés keretében további évfolyamok tanulóival is szakképzési munkaszerződést kötött a Schneider Electric.
A FANUC Europe Corporation örömmel jelenti be Marco Ghirardello kinevezését az új elnök-vezérigazgatói posztra. Ghirardello Shinichi Tanzawa utódja, aki 2016 óta vezette a vállalatot. Tanzawa új megbízatást kapott, és visszatér a FANUC Japán központjába. Az elmúlt években a FANUC Europe számára nyújtott hozzájárulását nagyra értékeli a vállalat.
A norelem ACADEMY továbbra is elkötelezetten segíti diákok fejlődését azzal, hogy támogatja egy leendő szakmunkás papírvágó gépének megépítését.
Duális képzést hirdet a Dunaújvárosi Egyetem és a Schneider Electric, melynek keretében a hallgatók a cég most épülő dunavecsei okosgyárában testközelből tapasztalhatják meg a jövő technológiáit. Az együttműködésnek köszönhetően az egyetemisták szakmai gyakorlatuk alatt az energiamenedzsment és a fenntarthatóság legújabb megoldásait használhatják mérnökként, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberként, emellett pedig betekintést nyerhetnek egy multinacionális vállalat mindennapjaiba.
Idén szeptemberben Additív gyártástechnológiai szakmérnök szakirányú továbbképzést indít Gödöllőn a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézete. Ezáltal a fővároshoz igen közeli lehetőséget nyújt az innovatív, jövőálló tudást adó képzés elvégzésére.