MUNKAÜGYI OSZTÁLY

Közel 200 nyitott pozíció

A Magyarországon 9 leányvállalattal jelen lévő Bosch-csoport 2014-ben azt tervezi, hogy tovább bővíti magyarországi munkavállalói létszámát.

Könnyebben találnak állást a duális képzésen végzettek

Társaiknál három-négyszer jobb elhelyezkedési esélyt szereznek és 40-50 ezer forinttal a szakmunkásátlagbér feletti keresetre számíthatnak azok, akik duális szakképzésen végeztek - emelte ki Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója szerdán Győrben, sajtótájékoztatón.

Munkaerő-piaci körkép – egyetemi szemszögből

A gyártástechnológiai szakmában általános a vélekedés: a bővülés legnagyobb kihívása a szakemberfeltételek biztosítása. A munkaerőhelyzet idén várhatóan tovább nehezül a munkaadók szempontjából, a szakképzés terén megindult folyamatok csak hosszabb távon hozhatnak eredményt.

Kilátások és várakozások

Az üzleti életben az év eleje alkalom a számvetésre, mi hogyan sikerült az elmúlt évben, és természetesen a tervek megvalósítása is elkezdődött. A gyártástechnológiai iparágak ismert képviselőit arra kértük, röviden osszák meg olvasóinkkal az általuk tapasztalt tavalyi tanulságokat és idei várakozásokat.

Idén sem áll meg a bővítés a Boschnál

Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban.

Digitális gyártási rendezvények gyártócégeknek

A graphIT Kft. által forgalmazott digitális gyártási megoldások az elmúlt években számos cégnek segített a gyártási és logisztikai folyamatok hatékonyságának növelésében, a folyamatokban rejlő veszteségek feltárásában.

S&T roadshow már februárban!

Az S&T Consulting Hungary Kft. tisztelettel meghívja Önt és érdeklődő munkatársait az „S&T CAD/CAM/PLM Roadshow” című országos rendezvénysorozatára.

Inkubátorház a határ mentén

Magyar, illetve szlovák mikro-, kis- és középvállalkozásokat is támogató inkubátorház épül a Pest megyei Pócsmegyeren, a projekt költségeihez az Európai Regionális Fejlesztési Alap több mint egymillió euróval járul hozzá - jelentette be a leendő üzemeltető, a Pro-Pócsmegyer Kft. ügyvezetője február 5.-én, szerdán.

Fejleszt az orvostechnikai gyártó

A gyógyászati segédeszközöket gyártó Coloplast Hungary Kft. több mint 1,5 milliárd forintból ruház be nyírbátori gyártóbázisán, a részben európai uniós támogatású fejlesztésnek köszönhetően nőhet a cég munkavállalóinak száma - közölte a dán érdekeltségű társaság közleményben február 5.-én.

A szerszámgépipar pótolná a szakképzett munkaerő hiányát

„Lehetőségek a gépészetben” a mottója a 2014. március 11–15. között megrendezésre kerülő METAV 2014 kiállítás fiatalokat célzó különleges bemutatójának, amelynek keretében a Német Szerszámgépgyártók Szövetsége (VDW) Ifjúságképző Alapítványa több mint 3000 iskoláskorú gyermeket és mintegy 1000 szakiskolai pedagógust és oktatót hív meg a METAV düsseldorfi kiállítására. Ennek elsődleges célja a fiatalok figyelmének felkeltése a gépészeti és műszaki szakképzés iránt, másodsorban pedig a tanárok és oktatók tájékoztatása a műszaki fejlődés gyorsaságáról a gyártástechnológia területén, valamint ennek az oktatást érintő következményeiről.

A piacképes termék létrehozása a cél

Magyarországon a járműipar fontos szerepet játszik a gazdaság és a foglalkoztatás bővítésében - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára január 31-én a Magyar Tudományos Akadémián rendezett járműipari konferenciát megelőző sajtótájékoztatón, Budapesten.

Uniós elvándorlás - a származási országok isszák meg a levét

Az Európai Unióban a munkaerő szabad áramlása jellemzően a befogadó országnak hasznos, a kockázatok pedig a származási országban jelentkeznek - mondta pénteken Berlinben az Európai Bizottság (EB) foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja.

Elherdált magyar tehetségek

Magyarország a 40. helyre került 103 ország közül abban a felmérésben, amely azt vizsgálta, hogy melyik ország, hogyan gazdálkodik a tehetségeivel.

Szép irodát, olcsó munkaerőt tessék!

Európa egyik legolcsóbb, mégis nagyon képzett munkaerejét, a legolcsóbban kialakítható irodai munkahelyeket, valamint régiós közlekedési csomópontot találnak Budapesten azok a nemzetközi cégek, amelyek központjukat vagy kutatási részlegüket kívánják ide telepíteni - összegezte az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) Budapest vonzerejét a gazdasági szereplők számára.

Magyar autókárpit Lamborghinikben

Közel 1,8 milliárd forintos fejlesztést kezdett meg az AWF Autóalkatrészgyártó Kft. Sárváron, a beruházás több mint harminc új munkahelyet teremt - jelentették be a Rába-parti városban tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

A régió központjává válhat Magyarország

A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti Fejlesztés 2030 - Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció megvalósítása is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország tizenhat éven belül Kelet-Közép-Európa egyik vezető gazdasági és szellemi központjává válhasson - mondta Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezéskoordinációért felelős államtitkára.

Haladó megoldás: rágyúrhatnak a munkára

A szivattyúkat készítő, dán tulajdonú Grundfos Magyarország Gyártó Kft. tatabányai gyárában szerdán átadtak egy szivattyúkat és egy motorokat előállító gyártósort, valamint egy fitnesztermet, amely a dolgozók egészségmegőrzését szolgálja.

Az állások fele még betöltetlen

A tervezett 505 magyarországi álláshelyből 230-at már betöltött a Systemax amerikai elektronikai vállalat, amely a közelmúltban döntött úgy, hogy Budapesten hozza létre szolgáltató központját - hangzott el Orbán Viktor miniszterelnök és Richard Leeds, a Systemax elnök-vezérigazgatója január 21-i tárgyalásán.

650 új munkahelyet teremthetnek az új ipari fejlesztések

A gazdaságilag aktív népesség 6,7 százaléka volt munkanélküli Komárom-Esztergom megyében 2013 decemberében, ez az érték a rendszerváltás óta most a legalacsonyabb. - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a kormánymegbízott.

Elfogy a munkaerő Győr-Moson-Sopronból

Történelmi mélypontra csökkent Győr megyében a munkanélküliség tavaly decemberben, a regisztrált álláskeresők száma nem volt ilyen alacsony a foglalkoztatási törvény 1991-es életbe lépése óta - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja január 17-én.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek