Tatán rendezték a 19. Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát

2012. július 13., péntek, 10:52

Címkék: Emberi Erőforrások Minisztériuma informatika Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Neumann János Számítógép-tudományi Társaság

Tizenkét ország 52 versenyzője vett részt Tatán a 19. Közép-Európai Informatikai Diákolimpián, ami a középiskolás tanulók programozási vetélkedője. A díjkiosztón a román Adrian Budau vehette át az abszolút nyertesnek járó nagydíjat, aranyérmet kapott Vlad Alexandru Gavrila (Románia), Rumen Hrisztov és Jordan Nikolov Csaparov Bulgáriából, valamint Mateusz Golebiewski Lengyelországból.

A Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár fővédnökségével tartott versenyt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság rendezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Pázmány-Eötvös Alapítvány, Tata önkormányzata és a Google internetes cég támogatásával. Az angol nyelven zajló vetélkedőnek a 100. évfordulóját ünneplő Eötvös József Gimnázium adott otthont, ahol évekig Öveges József professzor tanított.
Zsakó László, a szervezőbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a versenyzőknek olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek a hétköznapi életben is előfordulnak, azonban informatikai megközelítésük nehéz. Például arra kellett programot írni, hogy egy város egyirányú utcákból álló, meglévő hálózatában úgy épüljenek új utcák, hogy mindenhonnan mindenhová el lehessen jutni.
A feladatok algoritmikus jellegűek, nem tartalmaznak semmiféle nyelvi vagy gépi specialitást. A feladatok megoldásához általában elégséges egy egyszerű módszer ismerete, ez azonban nem eredményez mindig kivárható idejű megoldást. Az "igazi" megoldáshoz valamilyen programozási ötletre van szükség.
Az első Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát 1989-ben rendezték Szófiában az UNESCO támogatásával. A népszerűvé váló verseny láttán a román delegáció 1993-ban vetette fel, hogy meg kellene rendezni a közép-európai országok hasonló versenyét és 1994-re meg is hívta Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia csapatait.
A Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát hivatalosan nyolc közép-európai ország kezdeményezte 1994-ben a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára jelentkezők versenyeztetésére. Magyarország eddig négy alkalommal volt a rendezvény házigazdája. A következő régiós informatikai olimpiákat 2013-ban Horvátországban, 2014-ben pedig Szlovéniában rendezik.

 

MTI

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
ÉLELMISZER-BIZTONSÁG
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek