HIVATÁS ÉS KARRIER

Idén még jobban megkérik az árukat az informatikusok

Az informatikusok kétharmada számít idén is fizetésemelésre, a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály kapcsán számíthatnak – derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Az éves szinten 15 000 informatikust továbbképző oktatócég tapasztalatai alapján bár még mindig alacsony, de tavaly megduplázódott a más területről érkező „szakmaváltó” résztvevők aránya.

A munkaerőhiány erősíti a sokféleséget

A képzett munkaerőért és a tehetségekért vívott háború egyre nagyobb kihívást jelent világszerte. A Rockwell Automation szakértői szerint a vállalati tehetségkutatásnak együtt kell járni a befogadással és a sokszínűség elismerésével.

Hol tartunk a digitális átállásban?

Körülbelül hét évvel ezelőtt írhattam le először egy cikkben olyan kifejezéseket, mint kiberfizikai rendszer, vagy ipar 4.0. Akkoriban idehaza szinte ismeretlen területekre léptünk, amikor megpróbáltuk beszámolni a világban mutatkozó új koncepciókról. Napjainkban már nemigen tudok olyan kiállításra, konferenciára, vagy egyéb szakmai rendezvényre menni, ahol az ipar 4.0 kifejezés ne szerepelne vastag betűkkel a programban.

Hogyan használják 3D nyomtatóikat a hazai iskolák?

A 3D nyomtatók világszerte egyre több ország közoktatásában megvetik a lábukat. Valamivel előttünk járó államokban már központi programok felelnek az iskolák felszereléséért, míg itthon még csak előkészítési fázisban lehet hasonló lépés. Mindazonáltal a kreatív, tenni akaró pedagógusoknak és néhány támogató vállalatnak köszönhetően mi sem vagyunk elmaradva a trendektől.

XXI. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny

A korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2017/18-as tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében.

A Szilícium-völgy magyar titka

Az innováció minden vállalat számára kihívást jelent. Egy forradalmian új termék vagy fejlesztés szinte megfoghatatlan azoknak, akik egyedül vágnak neki.

Gyűjtsd a tudást, ne siránkozz

Az elérhető európai uniós pályázatoknak köszönhetően egyre több minőségi CNC-szerszámgép áll üzembe Magyarországon. Egy új berendezés azonban kevés a vállalkozás sikeréhez, ha nem áll mellette egy képzett CNC-programozó szakember. De hogyan áll jelenleg a szakképzés hazánkban? Tari Attila, a zömmel CNC-oktatószoftverek forgalmazásával foglalkozó CNCEDU Kft. ügyvezető igazgatója beszélt tapasztalatairól a TechMonitornak.

Tanulni, tanulni, tanulni!

A tudás hatalom. Ez nagyrészt még akkor is igaz, ha napjainkban az internet tele van senkinek sem hasznos tudással. A műszaki ismeretekkel kapcsolatos tudás azonban az írott történelem kezdete óta a világot előremozdító erőként működik. Hazánkban mintha ezen a téren is egy helyben járás történne, az oktatási intézményekből kikerülő fiatalok minimális gyakorlati ismerettel és használható tudással vágnak neki az életnek. A gyakorlati képzésről és a műszaki oktatási intézmények infrastrukturális ellátottságáról Smoling László, az EMCO szerszámgépeket forgalmazó Büll & Strunz Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a TechMonitornak.

Új kihívások jönnek

A magyarországi munkaerőpiacon az európai átlagnál magasabb a digitális analfabéták aránya, amiért elsősorban a köznevelés hiányosságai tehetők felelőssé. A csorbát az oktatáspolitikai szakemberek az informatikai és műszaki tudományágak kutatóival és az iparági szereplőkkel karöltve próbálják kiköszörülni.

A jövő autóipara benned van kódolva!

A világ tele van csodálatos emberekkel, tehetséges emberekkel, akiknek a munkájából sokszor alig látunk valamit, mert sikereik ritkán hangosak. Az információmenedzsment területén dolgozók egy darabka jövőt hoznak a mába, amikor az Audi AG termelést támogató szoftvereit fejlesztik.

Az autóipar is várja Győrbe az IT szakembereket

Az elektromos és önvezető autók világa afelé tart, hogy az autók egymással, illetve a környezetükkel kommunikálnak a jövőben. Ehhez az autóiparban is nélkülözhetetlen az informatika, amely óriási lehetőségeket tartogat a fiatal tehetségek számára.

Megbízható munkaadóként Zalaegerszegen

Elsők között kapta meg a "Megbízható Munkaadó" címet az Eckerle Magyarország zalaegerszegi üzemegysége, melyre az Eckerle Automotive Zala Kft. pályázott. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által első alkalommal szervezett pályázat célja azon vállalatok kitüntetése, melyek példaértékű módon gondoskodnak alkalmazottaik munka- és életkörülményeiről. A díjátadó ünnepségen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte huszonhárom hazai cég képviselőit.

Szintet léptek

22 abroncsgyártónak készülő diák tett a napokban úgynevezett szintvizsgát, ami egyben belépő az Apollo gyöngyöshalászi gyárába: a sikeres vizsga a feltétele annak, hogy a tanulók megkezdhessék képzésük gyakorlati részét az ultramodern technológiával felszerelt üzemben. Az Apollo Tyres két heves megyei középiskolával alakított ki együttműködést, a duális képzésben résztvevők az elméleti ismereteket a gyöngyösi József Attila Szakközépiskolában illetve a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban sajátítják el, a gyakorlati képzéshez pedig az abroncsgyártó óriás biztosítja a feltételeket.

Szívsebészet az autógyártásban

A kísérleti motorgyártás az autóipar szívsebészete. Különleges terület – még a világ legnagyobb motorgyárán belül is. Ritka az a pillanat, amikor lehetőséget kínálunk villamosmérnök, gépészmérnök vagy mechatronikai mérnök végzettségűeknek, hogy egy rendkívül innovatív környezetben, egy folyamatosan kihívásokat kereső csapat tagja legyen. Pedig az Ön sikertörténete itt és most kezdődhet!

Fejlesztőmérnökök Napja – save the date

Mérnök vagy? Fejlesztési területen dolgozol? Ragadd meg az alkalmat! Az Audi Hungaria kitárja kapuit, és június 10-én, az Audi Hungaria Fejlesztőmérnökök Napján beenged fejlesztési szakterületi műhelyeibe, és exkluzív információkat ad fejlesztéseiről.

Pályakezdőként is biztos lábakon

Több, mint ötven kiállító várta az érdeklődőket a huszadik alkalommal megrendezett Pallasz Athéné Egyetem Állásbörzén, ahol idén közel háromszáz pozíciót és szakmai gyakorlati helyet kínáltak országosan az együttműködő cégek. Számos vállalat képviselőivel találkozhattak a végzős diákok Kecskeméten a GAMF-rendezvényen, akik nem csupán műszaki területre keresnek munkavállalókat.

Leendő munkavállalóit képzi az Eckerle Magyarország

A hazai mérnökképzés támogatásával segíti munkaerő utánpótlását a 25 éve Magyarországon tevékenykedő Eckerle cégcsoport. A duális képzésben résztvevő felsőoktatási hallgatók a vállalatoknál eltöltött magas gyakorlati óraszámnak köszönhetően szakmai tapasztalattal és tudással kerülnek a munkaerőpiacra, sok esetben pedig a gyakorlatukat biztosító cégnél helyezkednek el.

Szakmunkásokat képez a Knorr-Bremse Budapest

Duális képzés elindításáról állapodott meg a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal és két tagintézményével, az Eötvös Loránd és a Szily Kálmán szakgimnáziumokkal. A vállalat most épülő Tanműhelyének kapacitása akár öt szakma gyakorlati ismereteinek oktatására is lehetőséget biztosít majd. A szeptembertől induló képzésben résztvevő fiatalok nemcsak munkahelyi tapasztalatokhoz jutnak, hanem akár állásajánlatot is kaphatnak a cégtől.

Műszaki értékesítői munkalehetőség Jászberényben

Villamos hajtással dinamikusan

A villamos hajtás dinamikus vezetési élményt ad sofőrjének, és dinamikus fejlődési lehetőséget az Audi Hungaria Zrt-nek. Merre tart a győri e-motor? Gulyás Gusztáv, a Járműhajtás Fejlesztés osztályvezető mérnöke mesél arról, milyen innovatív technológiákkal találkozott Győrben az elmúlt hat évben.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek