Sikeres tehetséggondozó verseny a műszaki középiskolákban

2021. május 11., kedd, 16:52

Címkék: cad CAD/CAM/PLM Enterprise Enterprise Group középiskola plm Siemens PLM tervezői szoftver verseny

Idén, az elmúlt évek után, már kilencedik alkalommal rendezték meg a középiskolák számára kiírt országos Solid Edge és EDGECAM versenyt, amely a számítógép által támogatott tervezést és gyártást tanuló diákok tehetségfelmérője. Idén is több tucat pályaművel neveztek a diákok, hogy a legjobbak bekerüljenek az országos döntőbe.

Az Enterprise Group, mint a hazai CAD/CAM/CAE/PLM piac meghatározó szereplője társadalmi felelősségének tartja, hogy az általa forgalmazott és támogatott ipari alkalmazások a gépészeti oktatással foglalkozó intézmények számára is elérhetőek legyen. Ez a nagyszabású szakmai terv 2020-ban egy komplex programmá nőtte ki magát, amelynek egyik alappilére a diákok versenyeztetése.  A nappali tagozaton tanuló hallgatók számára a számítógéppel támogatott tervezés (CAD) és a számítógéppel támogatott megmunkálás (CAM) területein szerzett tudás megmérettetésére van lehetőség a verseny keretein belül.

„Fontosnak tartottuk egy olyan átfogó együttműködési rendszer kialakítását, amely az oktatási intézményekben tanuló diákok és oktatóik számára nyújt szakmai előnyöket. A szervezett egyedi képzések, előadások és gyakorlati lehetőségek mellett a megfelelő szoftverinfrastruktúra is elérhetővé válik az iskolák számára. Tapasztalataink alapján az oktatási intézmények olyan megoldásokat keresnek, amelyek magyar nyelvűek, könnyen tanulhatók és az iparban széleskörűen elterjedtek. Az Enterprise Group Oktatási Mentor programja keretében elérhetők mind az eszközök és a szakismeret is, ennek eredményeként a CAD-CAM tudás megszerzése, illetve folyamatos bővítése biztosítottá válhat” – mondta el Szűcs Imre, az Enterprise Group PLM ügyféltámogatási vezetője és a szakmai program vezetője.

Az esemény elismerését tükrözi, hogy a 2012 óta évente rendezett megmérettetésen nemcsak a hazai intézmények diákjai, hanem a határon túli (Románia, Szerbia, Szlovákia) magyarajkú hallgatók is indulnak és napjainkig közel 300 pályamű került nevezésre. Idén is több tucat pályázat érkezett a selejtezőre, amelyek közül a két első díjat Balog Kornél – a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, valamint Király Kornél – győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulói nyerték el az online megrendezett országos döntőben.

Az eredményhirdetésen résztvevő felkészítő pedagógusok közül Tihanyi György, a győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanára az alábbiakat emelte ki: „Szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy már másodszor a kialakult vírushelyzet ellenére is megszerveztétek az eseményt, energiát és időt nem sajnáltak, hogy ilyen színvonalas verseny jöhessen létre ismét. Azt gondolom, hogy nagyon jó alkalom a verseny arra, hogy megnézzük, hol tartunk és mi az, amiben még előre kell lépnünk. Minden egyes alkalommal rengeteget tanulunk mi is.”

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
ÉLELMISZER-BIZTONSÁG
MŰSZAKI ÁLLÁSBÖRZE




Média Partnerek